Jeles napok játszóházai

Hagyományőrző játszóházainkban a teljességre és a sokszínűségre törekszünk. Feleségemmel ennek maximálisan megfelelünk, hiszen Ő a játék, tánc és ének világában van otthon, nem beszélve a népi ételek készítéséről, magam pedig a programok kézműves részét bonyolítom. Előnyben részesítem a természetes növényi alapanyagok használatát, az alkalmazott technikák pedig a hagyományos mesterségek, a paraszti kézművesség tudásanyagát tükrözik.
Foglalkozásaink általában 3 órásak. Ez idő alatt sort kerítünk a zenén-táncon át a kézműveskedésig mindenre.
Örömmel veszem, ha valami „fiús” tevékenységre kérnek fel, ahol a gyermekekkel tudunk fúrni, faragni, fűrészelni, szögelni. Ez természetesen a lányoknak legalább akkora élmény, mint a fiúknak!

Az alábbiakban olvashatják az éves játszóházi tematikánkat a jeles napok  szerint bontva, sok képpel színesítve:

1. Szövő – fonó játszóház, melyben megtanuljuk a körmöcske használatát, a körmön fonást, a sodrást, fonalból babát készítünk, kötelet verünk és szövőkereten közösen szövünk. Alkalomhoz illő énekeket tanulunk, pogácsát sütünk.

2. Farsangi játszóházunkban hangkeltő, hangutánzó hangszereket készítünk: csődudát, rece-ficét, brúgót, zúgattyút, pánsípot, kotkodát. Sütünk tubukát és mint ilyenkor szokás, táncolunk, énekelünk és a saját készítésű hangszereinkkel zenélünk.

3. Március 15.-i játszóházunkban kákából huszárt és lovat készítünk, nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódó népdalokat tanulunk, kokárdát készítünk, és mint mindig, sütünk valami finomat!

4. Húsvéti játszóházunkban természetesen tojást festünk hagymahéjjal és berzseléssel díszítjük. Tojástartót készítünk csuhéból, kákából, majd kalácsot sütünk a locsolóknak. A fiúknak szép régi locsolóverseket tanítunk, beszélgetünk a Húsvét gazdag szokásvilágáról.

5. Szent György napi játszóházunkban a tavaszt köszöntjük, megismerjük a pásztorfaragások egyszerűbb fogásait és labdát nemezelünk.

6.  Anyák napjára csuhéból virágot kötünk, sokat énekelünk, táncolunk, játszunk a szabadban! Ha a hely engedi, íjászkodunk!

7. Pünkösdi játszóházunkban virágkoszorút kötünk gyékény segítségével és virágszőnyeget szövünk. Felelevenítjük a pünkösdi népszokásokat.

8. Gyermeknapi játszóházunk: Ilyenkor készül a káka tutaj, melyet meg is úsztatunk! A szabadba tervezzük, papírt merítünk, népi ügyességi játékokkal, versenyekkel tesszük izgalmassá a tanév utolsó játszóházát! Ez a nap csak a gyerekeké!

9. Kukoricás játszóházunkkal indítjuk a tanévet! A megtört kukoricát megfosztjuk, morzsoljuk, szeleljük, daráljuk és szitáljuk, majd az így készült friss kukoricadarából kását főzünk! A csutkából tornyot építünk, a fosztásból baba, vagy madárka készül, a kukorica szárából pedig játékokat csinálunk.

10. Szüreti játszóház: Szőlőt darálunk, mustot préselünk, hangoskodó eszközöket készítünk, amivel a seregélyeket elkergeti a csősz a szőlőről! Játszunk, táncolunk, énekelünk!

11. Adventi játszóházunk a karácsonyi készülődésről szól: készítünk angyalkát kákából, karácsonyfadíszeket növényi anyagok felhasználásával, gyertyát mártunk, Luca búzát ültetünk, és mézeskalácsot sütünk!

Családi játszóházak, hogy az egész család együtt lehessen:

Játszóházaink azonban nem csak az ünnepekhez és évszakokhoz illeszkednek. Családi programjainkon több színtéren folyik a kézműveskedés és persze itt sem maradnak el a népi játékok sem, melybe a szülőket is bevonjuk, hogy az élmény közös legyen!

Népi ételek készítése:

Játszóházainknak sajátja még a sütés-főzés is:
Alkalomhoz, ünnephez igazodva sütünk kalácsot, pogácsát, gömbölyítünk gombócot, főzünk kását. Nagyobb rendezvényeink végén pedig sosem maradhat el egy nagy, közös kürtös kalács sütés!!!