Nyári táborok

Nyári napközis kézműves táborainkban – melyek fél, vagy egész naposak –  egy héten át a lehető legváltozatosabb és legszínesebb programokkal adtunk maradandó élményt húsz – huszonöt kisiskolás és óvodás gyermeknek. Kézműves tevékenységeink a hagyományos népi mesterségek köré csoportosulnak, de tanulunk táncot, játékokat, énekeket, no és sütünk, főzünk uzsonnára valami finomat!

Eddig Jászárokszálláson és Jászágón szerveztünk önálló táborokat, több környéki településen pedig a helyi táborok szakmai munkáját segítettük!
Azonban beszéljenek itt is helyettem a képek!